-

A Billiard Art 1990-ben alakult, és a tulajdonos, Sebestyén Árpád szabadidős érdeklődéséből fejlődött fokozatosan, az ország talán legnagyobb piaci részesedésű, szalonjátékokat - biliárdasztalokat, asztali focikat, dartot, pókerasztalokat, sakkasztalokat, azok kellékeit, és a hozzájuk kapcsolódó felszerelést - gyártó és forgalmazó cégévé.

A kereskedelmi részleg mellett, a cég székhelyével egy épületben, egy 16 asztalos biliárdklub is várja vendégeinket. A klubban minőségi, amerikai, verseny pool- és angol, verseny snooker asztalokon folyik a játék, de a vendégek rendelkezésére állnak dart gépek, asztali foci és minőségi játékgépek is. A vendéglátást egy country stílusban berendezett, kényelmes, kultúrált beszélgetést biztosító bár teszi teljessé.

 A klubban jelentősen támogatjuk a versenysportot, itt gyakorolnak a snooker játéknem országos legjobbjai, rendszeresen játszanak a helyszínen a pool élversenyzői, itt került megrendezésre 1994-ben, a snooker Európa-bajnokság és pool játéknemben rendeztünk Eurotour selejtezőt is, az európai szövetség égisze alatt. A Billiard Art szervezte, a Magyar Biliárd Szövetség Snooker szakágának keretében, a 2000. évi junior snooker Európa-bajnokságot is.

E területen való további szolgáltatásaink közül megemlítenénk még az ingyenes szakmai tanácsadást, biliárdtermek teljes berendezését, asztalok javítását, posztózását, rendezvényekre történő bérbe adását és az igény szerinti csomagküldést illetve házhoz szállítást.

2000. elején, a kezdetben hobbi tevékenységet jelentő autós túrázás, utazás minőségi kellékeivel bővült a cég tevékenységi köre, így autós expedíciós kellékek kizárólagos- nagy és kiskereskedelmi forgalmazásával is foglalkozunk. Fő termékeink az autós tetősátrak, a Ramsey off-road csörlők és a saját gyártású homokvas. Vásárlóink között tudhatjuk a Dakar tereprally magyar indulóit, vagy újabban a Budapest-Bamakó verseny résztvevőit. A cégtulajdonos Sebestyén Árpád, alapító tagja a Magyar Terepjárós Egyesületek Szövetségének és két évig, lemondásáig, az expedíciós szakág vezetője volt. A cég szervezte, három országos jellegű utazó-és túratalálkozón, olyan vendégek tették tiszteletüket, mint a Mount Everest első magyar megmászója, Erőss Zsolt, vagy a jeles földrajz szakíró, világutazó Lerner János.


2004. esztendő negyedik negyedétől immár hajóforgalmazzással is bővült a cég tevékenysége, ráadásul úgy, hogy kizárólagos forgalmazói vagyunk a világhírű Fountaine-Pajot katamarángyár hajóinak, az egytestűek közül pedig, a világhírű Andres Justin tervezte szlovén Y yachtok képviseletét látja el a Billiard Art Studio kft. Ettől az időponttól kezdve hajók bérbeadásával is foglalkozik cégünk, elsősorban Horvátországra szakosodva. Egyedülálló módon, nem csak kis, úgynevezett charterhajókat kínálunk, hanem kapitánnyal, személyzettel rendelkező 15-20 kabinos nagyhajókat is.

 

 
 
 
     
 

-

Billiard Art Ltd. was established in 1990, The founder and owner Árpád Sebestyén's free time activity developed to one of the strongest manufacturing and distributing company on the Hungarian market for contemporary games and their equipment like billiards, darts, poker, table soccer, chess, card games etc.

Next to the commercial department, on the same premises, there is a 16 table professional billiard club with high quality Brunswick pool tables, championship Matchroom snooker tables and world class Chevillotte carom table. Guests can play darts and they can use high quality game machines as well, all separated from the club room. The country style drinking bar makes the hospitality complete.

In the Billiard Art Club we significantly support the competition sport, the best snooker players of the country can be seen here practicing and many of good pool players play here regularly. The Billiard Art Club hosted the European Snooker Championships in 1994 and a qualifying round of Eurotour event in pool, under the auspices of the European Association. The Billiard Art Ltd. organised on behalf of the Hungarian Billiard Association's Snooker Division the European Junior Snooker Championships in 2000.

Concerning contemporary games we generaly offer free professional consultancy, maintenance and refitting of billiard tables, designing billiard clubs, renting accessories for events, quick worldwide delivery of goods etc.

We supplied most of the best known poker clubs of the country with tables and accessories during the last eight years, since 2003, like Korda terem, Arena clubs or Tropicana Casino in Budapest, and many big (10 tables and more) clubs around the country. Export is quite strong as well.

Since the year of 2000 Billiard Art Ltd. deals with off-road and expedition articles as well. Our best products are the world known Autohome car tents from Italy, off-road winches from Ramsey and sand ladders used by Dakar Rally and Budapest-Bamako Rally participants. The founder-owner Árpád Sebestyén has been a founding member of the Hungarian off road and expedition club's Federation. On three company arranged nationwide traveller's meeting we had guests like Zsolt Erőss,the first hungarian alpinist to reach Mount Everest or Dr. János Lerner, illustrous geographic writer and globetrotter.

At the end of 2004 the company expanded further, this time to the marine business. We deal with world known Fountaine-Pajot catamarans, and with slovenin monohulls called Y Yachts, designed by famous Andrej Justin. We are strong on croatian charter as well, we offer not only typical charter boats on Adriatic but bigger cruising boats too, for a group of 30-40 people.

As graduated psychologist, gestalt-and hypnotherapist, company leader Árpád Sebestyén is activ in team-building, coaching and he gives lectures at the University. Team building referencees are e.g. Accor Hotels, Sara Lee, Hungarian National Health Institute etc.

 
 
 
Bejelentkezés